Adj időt magadnak
...a tél már nem csak közeleg, hanem meg is érkezett és nagyon is maradni akar...
Adj időt magadnak, még akkor is, ha ez már nem szerelem, csak görcsösen ragaszkodás valamihez, ami már rég elmúlt. Csak éltetés, csak önkínzás. Csak magadtól a verembe ugrás. Szándékos csípés a kezed által, hogy felébredj, miközben jól tudod, hogy soha nem is aludtál. Mozgásban vagy. Minden pillanatban elrugaszkodsz a múltad pereméről. Addig, míg élteted az emlékét, folyamatosan ugrálni fogsz, mert sífelvonó elméd nem ismeri a záróra fogalmát és visszarepít a csúcsra, hogy aztán újból a mélybe vethesd magad. Egyre gyakorlottabban, talán művészibben, nagyobb átéléssel és kevesebb önmutogatással. Láthatatlanul. Azt hiszi jót tesz. Egy idő után megtanulod benntartani a levegőt, ha a szíved bajban van. Megbékélsz a sorsoddal. Elfogadod, hogy a tél már nem csak közeleg, hanem meg is érkezett és nagyon is maradni akar, mert te még nem állsz készen, hogy elhagyd a hegyeket. Síelned kell még, hogy elfogadd az elfogadhatatlant.
2017.02.28.
Egy lánynak, aki összetört, aki tanácstalan, aki még a mérteket keresi. Egy lánynak, aki a legmélyebb fájdalmában sem színlelte az eufóriát. Neked, akinek hálával tartozom azért a délelőtti beszélgetésért. Kérlek, ne siettesd magad!
A-nak.