Téli forr-a-dalom

Megérkeztem. Corvin negyed. A metróaluljáróból kivezető lépcsőn végzem a jól ismert mozdulatsort. Kicsit sem cammogósan, inkább egyfajta ütemre, dinamikus lendülettel. Fizikailag tehát, viszonylag gyorsan haladok (előre?). Amúgy is nyom a tömeg. A hatás. De agyban nem befolyásol más, csak én. (Gondolom.) Lassított felvétel. Jobbról egy pofon más dimenzióba repít. Megcsap az a mennyei, karácsony közeli, "sült szelídgesztenye- kürtöskalács- forralt bor" aroma. És már pirul is az arcom. Kivételesen nem a bőröm minden milliméterét próbára tevő, csipkelődő, hűvös légáramlattól. Sokkal inkább az izgalomtól. Bár felnőttként az embertől már nem nézik el, ha úgy reagál erre az ünnepre, akár egy 5 éves kislány az első plüss macijára. Én mégis. És akkor eszembe jutsz. Milyen jó lenne veled. Mennyire meleg lenne az ölelésünk a fagyos télben. Mennyire kitűnne a hatalmas mosolyunk a zord nép hullámai közül. Csak ez a fránya feltételes mód ne lenne.

Akarlak. Látod? Ez biztos. Az nem, hogy miért és mit. De a gyomorból jövő érzés, igen. Talán csak szeretni. Szeretni akarlak. Annyira amennyire lehet. Amennyire engeded. Nem csak karácsonykor. Nem csak Budapesten. Nem csak a külsőségek miatt. Mindig. Mindenhol. Úgy, ahogy neked tetszik. Ezzel kicsit érted is vagyok. Emellett eltörpül minden baj és minden zaj. Illetve csak eltörpülne. Két, egymáshoz vészesen közeledő, kakaskodó árus kirángat magamból. A vevőkön veszekednek. Ugyanannyiért sütik a gesztenyét. Egymás mellett. Adnak, de mégsem érzik ennek a léleksimogató varázsát. Mégsem gondolnak a szeretetre. Mégsem érzik a reményt. És te sem jutsz eszükbe egy röpke momentumra sem. Azt hiszem, szerencsés vagyok. Hálabugyborékok pezsegnek ereimben és magamban százezerszer megköszönöm, hogy szerethetek, és viszont szeretnek, hogy van fedél a fejem felett, hogy élhetek, tanulhatok, étkezhetek, érezhetek. Hogy kulturális élményekkel telítődhetek, szórakozhatok, felemelkedhetek, ajándékozhatok. Hogy hallhatom a reggeli ébresztőmet, hogy láthatom mindazt, mi elborzaszt vagy gyönyörködtet. És azért is, hogy te azon a napon a szerény, kis életembe csöppentél. Köszönöm, hogy vagy nekem.